Igazolási hírek!!!
2006.07.19. 18:30
A legtöbbeket foglalkoztató kérdésekre a válasz...(www.nemzetisport.hu)
Ekkor jelentették be hivatalosan, hogy a szerb válogatott jobbátlövője, Marko Vujin és a szlovák válogatott kapusa, Richard Stochl a Dunaferrből Veszprémbe igazol, akárcsak a román válogatott beállós Marian Cosma, aki a Dinamo Bucuresti-ből érkezik. Mindkét fiatal tehetséggel hároméves szerződést kötöttek. Az ünnepségen szerződésmódosítást írt alá Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója és Hajnal Csaba, a Veszprém ügyvezető igazgatója. Ennek értelmében a bank 50 százalékkal megemelte éves támogatását.
A csapat vezetői ugyanakkor elmondták, hogy akadnak még személyi kérdések, amelyek mindegyikét egy héten belül le kell zárni. A beállósok (Marian Cosma, Gál Gyula, Bjarte Myrhol, Jevgenyij Lusnyikov) közül aligha maradhat mindenki, hiszen ezen a poszton nem juthatnának mind szóhoz. A legvalószínűbb, hogy Myrhol elfogadja a német Bundesligában szereplő Nordhorn ajánlatát, és az ősztől már ebben a csapatban folytatja. Gálnak jövő nyárig érvényes a szerződése, de vele már tárgyalnak a folytatásról, Lusnyikovval pedig még három évig érvényes a megállapodás.
Több lényeges, döntésre váró ügyről az ünnepség másnapján, kedden beszéltek a veszprémi vezetők.
A csapat szurkolóit is élénken foglalkoztató kérdések közül a következőkre voltunk kíváncsiak. A szerb Dejan Perics (Barcelona) lesz-e Vlado Sola utódja a kapuban? A BL-gólkirály Kiril Lazarov a magyar bajnokcsapatban marad, avagy felbontja a még egy évig érvényes szerződését? Megtartja-e a klub Csoknyai István mellett Csonti Rudolfot is másodedzőként?
A veszprémi vezetők megbeszélése után megtudtuk: valószínűleg nem valósul meg a klub Periccsel kapcsolatos terve, mert továbbra sem derült ki, számít-e a Barcelona jövő nyárig, szerződése lejártáig a szerb kapusra. A macedón Lazarov Veszprémben maradása nem anyagi kérdés, és az átlövő a klub irányítóinak elmondta: kedvező külföldi ajánlatai ellenére szívesen folytatná továbbra is hazánkban, ha olyan gárdában szerepelhetne, amellyel elérheti sportcéljait (a már letelepedési engedélyt kapó és honosítását kérő klasszis szerződése jövő nyárig szól, de felbontható).
Az MKB Veszprém elnöksége Zdravko Zovko edző segítőjeként is számít Csonti Rudolfra, de a másodedzőnek más feladatokat is szeretne adni.
|