Tíz! Tíz! Tíz! na és persze Dejan Peric:)
2006.12.02. 19:47
Túl optimisták voltak a dánok, ez lett a vége...
Csattanós választ kaptak a dánok a "lenéző" nyilatkozataikra. Mikor megkapták a Veszprémet ellenfélnek, nagyon boldogok voltak, hiszen szerintük ez a legverhetőbb csapat a 2. kalapból, és koránt sincsenek olyan átlövőik mint a Montpelliernek. Persze nekünk csak Lazarovunk és Perezünk van. Szegény MKB...
Úgy tűnik a csapatnak sikerült a Szeged elleni formát átmenteni erre a meccsre. Peric szenzációsan védett, Gál Gyula szinte hiba nélkül lőtte be a helyzeteit, Lazarov pedig most is hozta a formáját 9 góllal. Jól kezdtünk, hiszen már a mérkőzés elején megszereztük a vezetést, és ki sem engedtük a kezükből. Pericnek lehetetlenség volt gólt lőni, hiszen már annyira önkívületi állapotban volt, hogy a közönség akkor lepődött meg, ha bement a labda:) Ismét volt a 3 balkezes felállás, ami a dánoknak nem igazán tetszett. A második félidőben még volt esély a Kolding számára, hogy közelebb lopózzanak a Veszprémhez, csak két hiba volt: Dejan Peric.. és Kiro átlövéseit sem tudták megválaszolni. Hogy is hangzott az a mondat? Nincsenek olyan szintű átlövőink?
A csapat 10 gólos előnnyel utazhat jövőhéten a dánokhoz, és komolyan reménykedhetünk abban, hogy már a legjobb nyolc egyik tagjaként jönnek haza.
|