Ketten támasztják a pultot. Az egyik férfi alacsony, zömök, már látványosan kopaszodik, piros pozsgás arcából csak a bajusz takar valamicskét. A másik magas, elegáns tartású, kissé hidegen csillogó kék szemével okuláré mögül – némi távolságtartással – figyeli a világot. Téma mindig van, ezúttal arról beszélgetnek, vajon meghosszabbítja-e veszprémi szerződését a macedón átlövő zseni, Kiril Lazarov.

Maradni fog mormolja maga elé a köpcös, miközben simogatja párás söröspoharát.

Ugyan már, kérem! Ne legyen naiv! harsan fel egyből a szemüveges. Ujjait elszakítja a háromdeci vöröstől és óvatos tanári mozdulatokkal, egyenes tenyérrel magyarázni kezd: Fiatal emberről van szó, aki kizárólag klubcsapattal érhet el komoly eredményt. Valljuk meg őszintén, a macedón válogatottal nem valószínű, hogy nemzetközi sikereket fog aratni. Ha egyáltalán kijutnak valaha valamelyik világversenyre! Egyetlen lehetősége van: olyan csapatba igazolni, ahol nagyobb esélye van a Bajnokok Ligája győzelemre, mint a Veszprémben. Láttunk már ilyet. Sterbik és Dzomba is ezért ment el elsősorban. Lazarov is ezért fog.

Ááhhh, nem-nem-nem. Árpiék mások voltak. Kiró nem olyan. -Csóválgatja a fejét, majd anélkül, hogy a szomszédra nézne ő is nekilendül.- Hallotta, milyen szépen nyilatkozott magyarul legutóbb a tévében? Ezt a fiút nagyon szeretik itt, és ezt ő is tudja! Még ha csak a szemén látszik is. Itt lett nagy játékos. -nyitja szélesre húsos karjait immáron az egész kocsmát hallgatóságának tekintve- Veszprémiként ismerték meg igazán a nevét Európában. Ezer szál köti ide, és ő ragaszkodó típus. Igenis hat rá az, hogy nemcsak a szurkolók, de a klub is sokat tesz azért, hogy maradjon! Vagy nem ezért igazoltuk le drága pénzért a Pericset? A világ három legjobb kapusának egyikét? Dehogynem! Pontosan azért, hogy mindenki lássa: bár nincs annyi pénzünk, mint a nagyoknak, de mindent megteszünk azért, hogy a megcsípjük azt a kib*szott aranyérmet.

Nézze, próbál nyugodtabb hangnemet megütni, és egy kissé ellép a pulttól a kézilabdát egy szakmának kell tekinteni. Mondok egy példát: nem hiszem, hogy egy kitűnő asztalost motiválna az, ha munkaidejének jelentős részét iskolai széklábak beillesztésével kellene töltenie, és csak nagy ritkán készíthet el egy-egy saját tervezésű egyedi bútort. Ugyanígy nem kihívás egy Békés vagy egy Gyöngyös ellen játszani, és csak évente néhányszor igazán megizzadni a BL-ben. Egy asztalos negyven évig dolgozhat, de egy élsportolónak max. 10-15 éve van arra, hogy megalapozza az életét. (Ha elkerüli a komolyabb sérülés!) Itt minden év számít. Anyagilag lényegesen nagyobb biztonságot nyújthat a családjának a kinti jövedelméből. Ebből a szempontból is jobb neki. Arról nem is beszélve, hogy a magyar bajnoksággal szemben a Bundesligában vagy a spanyoloknál minden héten, minden ellenféllel szemben az utolsó pillanatig kell hajtani. Ez már igazi szakmai kihívás! Ez már motiválhat egy folyamatosan fejlődni akaró embert! Lazarov pedig ilyen.

Fejlődni itt is tud. Lám most már lassan inkább irányító mint átlövő! Régi helyen, új szerepben. A vak is látja, mennyire élvezi! Még egy-két évig marad, hogy jól megtanulja ezt is, aztán majd annál jobb ajánlatokat kap! -kissé feljebb csúszik a bárszéken, hogy kompenzálja magassági hátrányát-Olyan fiatal tehetségeket hívtunk ide, mint amilyen öt éve ő volt. Már lassan a Kiró taníthatja őket. Ez nem kihívás? Ez nem megbecsülés? Igenis lehet itt is fejlődni! Még neki is. Nem véletlen, hogy az öccsét is Magyarországra hozta játszani! A család a délszlávoknál nagyon fontos. Így, hogy Filip is itt van, ráadásul nemrég született meg Kiró fia, még több érv szól amellett, hogy ne kezdjen családostul új életet egy idegen országban! Az, hogy valaki intelligens, az nem egyenlő azzal, hogy nincsenek érzelmei! Persze lehet, hogy magának is igaza van. Én mindenesetre nagyon örülnék, ha még egy kis ideig maradna.

Örülni én is örülnék, csak..

Nincs semmiféle csak!!!

Miután megállt a pult remegése, és elillantak a szempárok közt cikázó villámok, a csapos feltörölte a poharak alatt lassan gyűlő pocsolyákat, majd felemelve hosszúlépését egyetlen szóval zárta le a vitát: Úgy legyen!