Pedig győzni jöttek az újvárosi fiatalok
2007.03.08. 20:23
Nagy reményekkel érkezett Veszprémbe a Dunaferr csapata. Úgy gondolták, hogy a Szeged után a Veszprémet is meglepik. De az nem csak úgy megy ám:)
Nem oktalanul bizakodott a nagyrészt fiatal tehetségekből álló csapat, hiszen odahaza a Szeged ellen már megmutatták, hogy mit is tudnak. Arra készültek, hogy talán itt is sikerül valami szép dolgot csinálni. De mi nem a Szeged vagyunk:) Küzdésben ötöst érdemelnek az Újváros ifjai, ám tanulni valójuk még jócskán akad. A Veszprém simán nyerte az első félidőt. A második játékrészre egy másik, kék színű mezben jöttek ki, mert az előzőn nem volt ott a Budapest Bank Férfi Kézilabdaliga felségjelzése:)
Nos úgy tűnik, hogy a mezcsere nem tett jót a csapatnak, mert már nem azt láttuk amit megszoktunk a meccs elején. Viszont a kapuban ott állt Peric, akinek nagyon sokat köszönhet a csapat, kiválóan védett. Kiro 8 gólt lőtt, ő szintén jól játszott. A másik oldaln a fiatal szélső, Iváncsik Tamás jeleskedett.
Most nem sikerült meglepetés a fiatalságnak, de nincs okuk szégyenkezni sem, hiszen megszorongatták a Veszprémet. MKB Veszprém KC-Dunaferr SE 33:30
|