Kupagyőztes a Veszprém!
2007.04.15. 15:59
A tavaly elveszített serleg visszakerült veszprémi gazdáihoz:)
A tegnapi nap két győztese, a Veszprém és a Dunaferr szálltak harcba a nemes trófeáért.
Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik gárda sem tudott ellépni a másiktól. A félidő is döntetlennel (19-19) zárult.
Aztán a második félidő elején Peric kapus megrázta magát, és több mint 7 percig nem is lehetett neki gólt lőni. A Veszprém ekkor húzott el a Dunaújvárosiaktól, akik ezután már nem tudtak visszakapszkodni. Bár voltak olyan pillanatok, amikor azt gondolhattuk hogy a Ferr visszazárkózik, de olyankor jött Peric és a többi veszprémi szupersztár. Eklemovic, Perez és Lazarov is 6-6 gólt dobott, Gál Gyula hétszer volt eredményes, de a mezőny legjobbja a kilenc gólig jutó Iváncsik Tamás volt. A végeredmény 34-31, a Veszprém javára.
Ezután Remport Csaba egy üveg pezsgővel rontott be a pályára:), és elkezdődött a veszprémi örömünnep. Miután egy kicsit lehiggadtak a győztesek, felsorakoztak a csapatok, és átvették a teljesítményükért járó érmet. A Pler és a Tatabánya játékosainak nyakába egy-egy bronzérem került, majd jött az ezüst a Dunaferrnek, és végül a legfényesebb érem a mi csapatunknak. Pásztor István csapatkapitány a magasba emelte a kupát, majd utána mindenki a kezébe vette az áhított serleget:) Végül a pályán való ünneplés egy Kiro cigánykerékkel zárult, amit már oly régóta ígért a szurkolóknak:) Az öltözőben folyamatosan énekeltek a játékosok, a hangulat valószínűleg tetőfokon volt.
Gratulálunk a csapatnak a győzelemhez, hajrá Veszprém!!!
|