Most a Szegednek áll a világ.
2007.05.16. 21:18
Begyűjtötte második győzelmét is a Pick Szeged, ezúttal hazai pályán 25:22-re verték meg a bajnokokat, így az állás 2:0-ra módosult.
Másodszorra is a tiszapartiak kerültek ki győztesen a minden energiát felörlő bajnoki döntőből. A három győztes meccsig tartó győzelemhez már csak egy diadal szükséges számukra, és megszerezhetik a régóta áhított bajnoki aranyat.
A mérkőzés nem indult rosszul, az első félidőben kiegyenlített volt a játék, ahogy az eredmény is, 9:9-es eredménnyel mentek pihenni a csapatok.
A második játékrészben azonban a Szeged elővette titkos erőtartalékait, és végigsöpört a csapatunkon, akiket kiállításokkal is súlytottak a bírók. Kiro után Gál Gyulát is nélkülözni kellett, és az MKB ezt már nehezen viselte, így a végjátékban a Pick eldöntötte a játszmát. Az eredmény: 25:22.
Semmi baj, a recept az, hogy az összes hátralevő meccset nyerni kell, nem szabad elveszítenünk a bajnoki címet! Hajrá MKB!
|