Ezen a hétvégén rendezték Szegeden a Magyar Kupa négyes döntőjét. Már maga a helyszín nagy port kavart, de a megrendezésre kerülő esemény még annál is nagyobbat.

Az első napon az MKB Veszprém és a Pick Szeged is magabiztosan lépett túl ellenfelén ( előbbi a Dunaferrt b, utóbbi pedig a Pler csapatát búcsúztatta ), és készült a másnapi döntőre. Előzetesen mindenki tudta, hogy a Szeged vezetői nem kevés pénzt ( konkrétan 38 millió forintot ) fizettek azért, hogy a városukba csábítsák a kézilabda rajongókat ( akik aztán mindent láttak, csak kézilabdát nem ), és persze az is egyértelmű volt, hogy nem sárba dobott forintoknak tekintették az elköltött milliókat. Ezután a veszprémi drukkerek és játékosok is egyaránt bíztak abban, hogy megverhetik a Szegedet akár hazai pályán, és megvédhetik a tavalyi aranyérmüket. Persze számíthattak rá, hogy a Pick nem fogja olcsón adni a drágán megvett kupát, de hogy a szokásosnál ennyivel durvább és sportszerűtlenebb játékkal teszik majd mindezt, az egészen meglepő volt. Andjelkovicsék minden követ megmozgattak azért, hogy Pistrui László ne vegye a fejüket mérkőzés után. Nem riadtak vissza attól, hogy kiállíttassák a remekül védekező Lushnikovot, hogy alattomos módon hátulról megüssék a csapat legjobbját, Carlos Perezt, hogy körbepofozzák a teljesen higgadtan játszó Marko Vujint, hogy leüssék a magyar(!) beállóst, Gál Gyulát, vagy hogy undorító és gátlástalan módon feldobják magukat akkor is, ha egy veszprém játékos levegőt vesz a közelükben. Ez már nem kézilabda, ez már valami más. Egy mélyre süllyedt csapat még méllyebbre ásta magát azért, hogy év végén ne csak azzal dicsekedhessenek, hogy 100%-os teljesítménnyel jutottak tovább a BL leggyengébb csoportjából, vagy hogy megverték hazai pályán a Barcelonát.

Amit ma láttuk, teljesen méltatlan volt egy Kupadöntőhöz, vagy egyszerűen a kézilabda sporthoz.

Büszke vagyok a veszprémi játékosokra és az edzőnkre, Mocsai Lajosra, és minden tiszteletem az ÖVÉK. Nem vették fel a kesztyűt, nem hagyták magukat provokálni, igazi, nagy csapathoz méltóan játszottak, és a végén igazi sportemberekhez méltóan vesztettek. Az ellenfél játékosai még nyerni sem voltak képesek hasonlóan, sőt még ünnepelni sem.

-A mérkőzés után újra fellángoltak az ellentetétek, miután Csárli odament az őt hátulról tarkón vágó Bajusz Sándorhoz, és minden rossz szándék nélkül odaszólt neki valamit, aki ezt követően nagyképűen ellökte magától. Jogos a kérdés: hogy jön ő ahhoz, hogy így bánjon azzal az emberrel, aki rengeteget tett a magyar kézilabdázásért, aki mindig egy szerény és alázatos játékos, és egyben ember képét festette le előttünk?

-A Pick edzője, akinek az lett volna a dolga, hogy leállítsa, szép szóra bírja forrófejű játékosait, aritkulálatlanul üvöltött  Gál Gyulával, és nem volt képes megfékezni az indulatokat.

-A játékosai pedig elszabadult csürheként rontottak rá a veszprémi fiúkra, ahelyett, hogy a teljesen megérdemelt és igazságosan elnyert, megvásárolt Magyar Kupájukat ünnepelték volna...

Nem ezt érdemeltük. Nem ezt érdemelte a klub, nem ezt érdemelték a játékosok, nem ezt érdemelték a szurkolók, és ami talán a legfontosabb: nem ezt érdemelte a magyar kézilabda. Mert sajnos mi már csak ezt tudjuk.

Őszintén remélem, hogy a veszprémieknek ez a mai meccs nem szegi kedvét, és a maradék két kupából kettőt elhoznak:) Mert megérdemlik. A Szeged pedig örökre elásta magát, de gondolom, hogy nem csak előttem, hanem az összes többi veszprém drukker illetve kézilabdát szerető ember előtt.

Megérte?